Hogyan olvasom book tag

1. Hogyan találsz rá új olvasnivalóra?

Goodreadsen szoktam keresgélni a friss megjelenések között. Aztán még vannak olyan napjaim, mikor nekiállok szörfölni a címkék között, feltérképezni, hogy mi az, amit dicsérnek, és engem érdekelhet. Ebből kifolyólag gyakran nézegetem, hogy az adott műfajon belül mik a heti legolvasottabb könyvek. Néha eszembe jut valami téma, amiben szívesen olvasnék, például így kezdtem el Forma-1-es fikciót keresgélni (sajnos 99,9%-ban 0 tényalappal rendelkező erotikus ponyva van). Biztos vagyok benne, hogy rengeteg olyan könyv akad, ami engem érdekelne, csak nehéz rábukkanni, például Kevin Brooks könyvére teljesen véletlenül akadtam rá egy pár órás túrás eredményeként. Magyar megjelenésekkel kapcsolatosan nyilván a molyon tájékozódom, de nagy részükkel már angolul is szemeztem korábban, szóval nem hatnak újdonságként.

2. Hogyan szeretted meg az olvasást?

Sokaknak egy bizonyos könyvélményhez kapcsolódik a megvilágosodás, pl. Harry Potter vagy Twilight, hogy csak a két „nagyot” említsem, de nálam nincs ilyen éles határvonal. Nincs időponthoz, sem hogyanhoz kötve, világéletemben olvasó ember voltam. Lehet, hogy ez nem mindig nyilvánult meg, mert mikor még egyszámjegyű volt a korom, nem faltam tonnaszámra a könyveket, nem fosztottam ki a házi könyvtárat, de utólag visszagondolva be kell ismernem, hogy ez így van. Gyerekkoromból annyi rémlik, hogy mindig a 77 magyar népmesét olvastam ebéd/reggeli/vacsora közben az asztalnál, a Micimackón is rengetegszer átrágtam magam, és a képregényeimtől sem tudtam szabadulni kajálás közben – a kajabalesetek a lapokon voltak a bizonyítékok.

3. Hogyan változott meg az ízlésed könyvek terén, ahogy egyre idősebb lettél?

Most valami nagyon vicceset fogok mondani: visszafejlődtem. 15-16 éves koromban rengeteg krimit olvastam (egy csomó Robin Cookot többek között), és Stephen King munkásságát sem vetettem meg (utána be is voltam tojva rendesen). Most meg rengeteg YA-t olvasok.

Ennek igazából két oka van.

1, Akkoriban limitáltak voltak a lehetőségeim, és a házi könyvtár volt elérhető, plusz hol voltak még a webshopok vagy az olyan oldalak, mint a moly?

2, A YA könyvek nagyon uralják a könyvpiacot, és ebből kifolyólag az engem érdeklő ötleteket YA-ként írják meg. Olvashatnék erotikus ponyvát, de minek, mi a mondanivalója? Ennyi erővel nézhetnék pornót. Ha valami gagyi romantikus sztorira vágynék, akkor ott vannak a telenovellák. Őszintén szólva engem ezek a 0 cselekményű, egy kaptafa izék untatnak. A realista könyvekkel meg az a baj, hogy nem érdekelnek az ilyen témák, mint házasság, gyerekvállalás, öregedési válság és még sorolhatnám. Mennyivel izgalmasabb, hogy xy-nak szuperképességei vannak! Tud utazni az időben! Meg akarják enni a zombik! Le kell gyilkolnia egy csomó embert egy viadalon!

Nem mondom, hogy nincsenek ilyenek felnőtt verzióban, de fennáll a probléma, amit az előbb említettem: meg is kell találni őket, és olyanokat, amik az értékelések szerint jók. Ha felmegyek a Goodreadsre, YA-k jönnek szembe mindenhol. És az az igazság, hogy szeretem bennük a gyermeki ártatlanságot, amikor a karakterek azt hiszik, hogy az élet nem szar, hanem teli van lehetőségekkel és csodával.

Ami még változott, hogy önszántamból kezdtem el klasszikusokat olvasni, és pár nagyobb nevet le is tudtam. Illetve a legújabb elvem, hogy nem fogok semmit sem elolvasni, ami nem műfajom, de sokan szeretik, így kerültek le például a NA könyvek teljesen a palettáról.

4. Milyen gyakran vásárolsz könyvet?

Nem túl gyakran, sajnos nekem a könyv luxuscikk. Mindig csodálkozom, mikor emberek mutogatják, hogy egyszerre vettek 20 darab könyvet, meg 20-at kaptak karácsonyra, nekem meg annyi még a havi kajapénzem sincs, de hát nem vagyunk egyformák.

5. Hogyan lettél Bookblogger?

Igazából imádok bejegyzéseket írni. 2007 óta ilyen-olyan formában megteszem; volt egy 5 évig működő weboldalam, amellett több hosszabb-rövidebb ideig futó másik. Szeretek ezzel foglalkozni, cikkeket írni, designnal pepecselni (meg aggodalmaskodni azon, hogy úristen, mi van, ha nem jó, mi van, ha már megint ugyanazt írom, mi van ha...). Aztán ahogy egyre több könyvet kezdtem el olvasni, úgy jött, hogy ki akarom írni magamból az olvasási élményeimet, elsősorban magamnak, mert utólag jó visszaolvasni, hogy mit is gondoltam egy adott könyvről.  (Nem mellesleg újságíró végzettségem van.)

6. Hogyan reagálsz, ha nem tetszett egy könyv befejezése?

Ha nagyon-nagyon-nagyon nem tetszett, akkor síkideg leszek, és legszívesebben jól megvernék valakit. Lásd Richelle Mead Georgina Kincaid sorozatának egész utolsó kötete. Ha csak szimplán nem nyeri el a tetszésem, akkor csalódottan nyugtázom és bánkódom, hogy sikerült így elszúrni. Például Maggie Stiefvater Mercy Falls farkasai trilógiája.

7. Milyen gyakran leszel annyira kíváncsi, hogy előrelapozol egy könyvben, hogy megtudd, mi fog történni?

Szerencsére évekkel ezelőtt leszoktam erről. Egyetlen kivétel van, mikor nagyon shippelem a főszereplőket, és el akarok olvadni a közös jeleneteiken, akkor előfordul, hogy 20-30 oldallal előrébb lapozok, hogy belekukkantsak az eljövendő párbeszédeikbe. De ma már ritka, hogy ilyen kellemesen romantikus könyvvel találkozom.

8. Kit szeretnél jelölni?

Hajrá Horsegirl, ha van időd és kedved! :)

Olvass tovább!

Kevin Brooks: The Bunker Diary

Ez a könyv is véletlen találkozás volt, és amint befejeztem az éppen aktuális olvasmányomat, belevetettem magam, mert az alapfelállásnak nem lehetett ellenállni.

Linus elszökött otthonról, és most az utcán tengődik. Egy nap segíteni akar egy vak embernek, ám jó szándéka végül odavezet, hogy elrabolják. Egy bunkerben ébred – teljesen egyedül. A kérdések csak gyűlnek: ki rabolta el, és miért? Hol van? Hogyan juthatna haza? Hat embernek van hely a földalatti börtönben, és hiába kezdenek szállingózni a hozzá hasonlóan zavart és értetlenkedő lakótársak, a kiszabadulás még közös erőfeszítéssel is lehetetlennek tűnik.

Az egyik legizgalmasabb rejtélyfaktorként operáló toposz, mikor összegyűjtenek különböző embereket, összesuvasztják őket egy helyre, és a szabadulás a tét, miközben a karakterekkel együtt szép lassan felfedezzük, mi a szerepük a történetben. Megunhatatlan. Annyira jó a karakterekkel agyalni, és összerakosgatni a darabkákat, szurkolni azért, hogy megmeneküljenek. A kocka az egyik all time kedvenc filmem a témában.

Tavaly láttam a Persons Unknown című sorozatot, ami hasonló sémára épül (konkrétan az egyik fordulat teljesen ugyanaz), és bár összességében a széria nem váltotta be a reményeimet, lévén a színvonal részről részre exponenciálisan csökkent, a pilotot mindenképpen ajánlom megtekintésre. Ennél a könyvnél is úgy éreztem, mint a Persons Unknown pilotjánál; bár néha döcögött a történések sora, a brutális befejezés mindenért kárpótolt.

Az alapfelállásnál nagy jelentősége van a csoportmorálnak, a stresszhelyzetben megmutatkozó deviáns viselkedésnek, az önző élni akarásnak. A történetben az érintett hat személy közé tartozik a 16 éves főhős, egy 10 év alatti kislány, egy húszas évei végén járó önelégült nő, egy beképzelt férfi, egy haldokló öregember, és egy heroinfüggő – nem állíthatjuk, hogy nem színes a karakterpaletta. A legérdekesebb, hogy a két gyerek a legnormálisabb és a legfelelősségteljesebb, a kislány pedig még éles meglátásokkal is szolgál, messze lekörözve a felnőtteket. A Linusszal való kapcsolata a könyvnek az a pontja, amihez igazán lehet kötődni. Ezzel szemben a felnőttek határozottan nem kezelik jól a helyzetet, önzőek és hisztérikusak. A jegyeik alapján az önelégült nőnek és a beképzelt férfinak kéne helyesen cselekednie, ezzel szemben ők a legantipatikusabb és legmegvetendőbb szereplők, míg például a taszító külsejű heroinfüggő a legnormálisabb, és ő még úgy, ahogy törődik a srácokkal.

A kötött helyszín egyáltalán nem korlátolja, és teszi unalmassá az eseményeket, bár az tény és való, hogy néha belassul a történetfolyam. Ám Linus van elég erős narrátor ahhoz, hogy segítsen túllendülni a holtpontokon, elvégre amit olvasunk, az a rabságban töltött naplója, amit úgy kezel, hogy fennáll az eshetőség, hogy az elrablója bármikor elolvassa.

A karaktereknek úgy kell manőverezniük és a szabaduláson dolgozniuk, hogy az elrablójuk árgus szemekkel figyeli őket, az egész hely be van kamerázva. Ha rajtakapja őket valami turpisságon, keményen büntet, ezzel igencsak szűkítve az esélyeiket. Válaszokra nem érdemes várni, ugyanis a The Bunker Diary a valóságot reprezentálja: igen, megtörténnek velünk a rossz dolgok, nem, fogalmunk sincs róla, hogy miért, és hiába tesszük fel ezt a kérdést, sosem kapunk rá választ. A szerző ettől a filozófiától egy pillanatra sem szakad el, és emiatt a könyv történései olyan befejezésben teljesülnek be, amitől jeges sokkot kaptam. Borzalmas érzés volt olvasni az utolsó oldalakat, és azóta is gyomorgörcsöt okoz, ha visszagondolok, ha arra gondolok, hogy nem akarom elhinni, hogy így lett vége, mert így nem lehet vége, ez nem igazság.

Mert ennek fényében mit kaptam ettől a történettől? Mi a tanulság? Hogy becsüljük meg az ótvar életet, mert lehet a jelenleginél sokkal rosszabb? Hogy örüljünk annak, hogy mi irányítjuk a sorsunkat, és ragadjuk meg, amíg megtehetjük? Ha ezt kellett volna kapnom, mégis miért kellett így demonstrálni? Vagy az a cél, hogy elveszítsem a hitem? Hogy törődjek bele, bárhogy küzdök, sosem érem el a célom, mert végső soron nem rajtam múlik?

Kedves Kevin Brooks, áruld el, miért kell ilyen nyomorultul éreznem magam, ha erre a könyvre gondolok?

Mindenképpen ajánlom ezt a könyvet, de fel kell készülni rá, hogy kemény menet lesz. Erőt kívánok hozzá.

Értékelés: 5/5

Borító: 4/5

Kiadó: Penguin

Megjelenés éve: 2013

Oldalszám: 268

Olvass tovább!

Summer Days & Summer Nights: Twelve Love Stories

A téli etapos novelláskötet után gondoltam adok esélyt a nyári antológiának is; a nyári hangulatom felturbózása – lévén nekem tök ugyanúgy telik, mint a többi hónap – sosem árt. Jó nagyot koppantam, erről majd az összegzésben írok részletesen.

Leigh Bardugo : Head, Scales, Tongue, Tale

Sztori: Lány lát valami lényt a vízben; a téma összehozza egy fiúval, akit korábban furának címkézett.

A novella az elején kissé összezavarja az olvasót, mintha egy másik szereplőről szólna. Unalmasan indult, már kezdtem beletörődni, hogy szenvednem kell, aztán hirtelen jó lett, sőt. Ezen annyira meglepődtem, hogy az annyira egyértelmű csattanó is jóval később esett le, noha még így is a releváció előtt. Nagyon összeállt ez a történet a végére, és ezért maximálisra értékelem, a döcögős eleje miatt nagy jóindulattal, hiába alapjaiban egy tipikus lávsztori.

Értékelés: 5/5

Nina Lacour : The End of Love

Sztori: Lány nyári iskolába megy, ahol találkozik azzal a lánnyal, aki anno segített neki ráeszmélni, hogy meleg.

Nem éreztem úgy, hogy az LMBT vonal feltétlenül szükséges volt a történetbe, ugyanis a romantika abszolút nem játszik szerepet abban, amivel a főhősnek meg kell küzdenie. Ebben az írásban leginkább az építkezés tetszett. Először csak értetlenkedtem, hogy örülhet valaki annak, hogy nyári iskolába járhat, aztán rétegről rétegre kerül elő az igazság, hogy milyen problémák vannak a főhős családjában, és miért olyan fontos neki az anyjával együtt töltött dekorálás. A lezárás nem volt a legjobb, de összességében kellemes novellának bizonyult.

Értékelés: 4/5

Libba Bray: Last Night at the Cinegore

Sztori: Fiú utolsó munkával töltött éjszakája a moziban, amit másnap bezárnak; eljött az idő, hogy meghódítsa a kolléganőjét.

Az első gondolatom, mikor elkezdtem olvasni, hogy ez a novella olyan, mintha nem is Libba Bray írta volna. Tőle eddig két kötetet olvastam, és emlékszem, hogy a stílus tetszett mindkettőben nagyon, aminek ebben az írásban nyoma sem volt. Jó, valószínűleg azért, mert fiú szemszögből játszódik a sztori, de akkor is. Nem igazán ragadott meg a novella, de azért olvasgattam. Aztán eljött egy pont, ahonnan az addig középszer történet nyílegyenesen szakadékba zuhant. Utoljára akkor éreztem így, mikor megnéztem az Alkonyattól Pirkadatig c. filmet, ahol szintén sikerült egy ponton az egész élvezhető filmet kivágni az ablakon, és a töréstől kezdve le akartam kaparni az arcom, hogy úristen ez meg mi. Ezernyi szóval sem tudnám kifejezni, mennyire borzalmas volt.

Értékelés: 1/5

Francesca Lia Block: Sick Pleasures: For A and U

Sztori: Lány megismerkedik egy sráccal.  

Kíváncsi lennék, mi járhatott a szerző fejében, amikor ezt papírra vetette. Mert tanulság éppen nincs, sem értelmes történet. Egy olyan embertípus áll a középpontban, amit én mélységesen megvetek. (És komolyan, tényleg léteznek ennyire idióta, naiv tinédzserek? Vagy csak magamból indulok ki? Mert ha magamból indulok ki, nekem tinédzserkoromban volt agyam? Vagy már mini felnőtt voltam vagy mi van?) Azt sem értem, most a vége mit akar takarni, de hát biztosan velem van a baj. A stílusa is eléggé bosszantó, mert T/1 személyben szól a narráció, és a karaktereknek nincs nevük, csak kezdőbetűjük, ami arra jó, hogy a legjobb barátnőket például az ember simán összekeveri. Plusz ez a totál depressziós akármi hogy kaphatott helyet ebben az antológiában?

Értékelés: 1/5

Stephanie Perkins: In Ninety Minutes, Turn North

Sztori: A lány elmegy az exfiújához, hogy meggyőzze, menjen egyetemre, mert nem szúrhatja el az életét.

Alapjaiban véve tetszett a történet, különösen az, hogy a téli antológiából megismert páros bukkant fel a lapokon ismét, de úgy vélem, rosszak az arányok. Azok a részek, amikor Marigold és North beszélgetnek, fantasztikusak, bár azt meg kell jegyeznem, North ellopta a show-t. Viszont hosszú a felvezetés, és sok a leírás az elején, ami elvette a helyet attól, ami ennek a novellának igazán az erősségét adta. Mindenesetre Perkins nagyon ért az elfolyós fluffos hangulat megteremtéséhez.

Értékelés: 4/5

Tim Federle: Souvenirs

Sztori: Fiú és fiú előre megbeszélték, hogy a kapcsolatuk a nyár végénél tovább nem tarthat; ma van a megállapodás utolsó napja.

Addig rendben van, hogy egy meleg srácokról szóló történetet kapunk. Na de hogy ezek a srácok úgy beszélnek és viselkednek, mint egy tinilány, és úgy is bőgnek, hát izé, az engem hoz zavarba, mert hogy ezt a nagyon túlérzékenységet én még lány-fiú felállásban sem preferálom. (Plusz sztereotípia a melegekre nézve, mert nem feltétlen ilyenek.) Amikor a főszereplő srác az anyukájának kezdett el a telefonba pityeregni és elsírni a szerelmi bánatát, azzal nem sok mindent tudtam kezdeni. Az író stílusa sem jött be, és igazából azért kapja meg a két csillagot, mert végig bírtam olvasni, és történetileg úgy-ahogy elment.

Értékelés: 2/5

Veronica Roth: Inertia

Sztori: Lány egykoron legjobb barátja a halálán van, és a végrendelkezésében meghagyta, hogy a lány látogassa meg az elméjében, hogy elbúcsúzhasson tőle.  

Kíváncsian vártam már egy új történetet Veronicától, de még mindig nem tud elszakadni a szimulációktól. Oké, ezek nem pontosan ugyanolyan szimulációk voltak, mint híres-neves könyvsorozatában, és maga a novella alapötlete is tetszett, de jobban örültem volna valami gyökeresen újnak. Témául a depresszió szolgált, lényegében az író a saját aktuális problémájából kanyarított egy sztorit. Nemrég olvastam a tumblr-jén, hogy szorongással (és talán depresszióval, de ebben nem vagyok biztos) küszködik, és jaj, milyen jó, hogy végre antidepresszánsokon élhet, mennyivel jobban érzi magát tőlük, és ugyanezt az üzenetet közvetíti ez a novella is. Ne szégyelld, hogy gyógyszert kell szedned, mert attól meggyógyulsz, és a művészeted sem veszik el sötöbö, sötöbö. (Sosem értettem amúgy ezeket a világhírességeket, akik már valami maradandót letettek az asztalra. Nagy a nyomás, sok a stressz, de ha már elértek valamit, azt sosem vehetik el tőlük, míg az átlagembernek csak soha valóra nem váló álmai vannak…) Amikor a tumblr bejegyzést olvastam, a fejemet csóváltam, mert az írónő úgy látszik egyike azon embereknek, akik azt hiszik, a gyógyszer a megoldás. Pedig az csak elfedi a tüneteket, de meg nem gyógyít, szóval talán nem kéne arra buzdítani a tinédzsereket, hogy rohanjanak antidepresszánsokat szedni, ha életükben először történik valami komolyabb dolog az életükben. Ettől eltekintve a sztori úgy-ahogy jó volt.

Értékelés: 4/5

Jon Skovron: Love is The Last Resort

Sztori: Újonc diákmunkás érkezik a hotelbe, ahol újgazdagok nyaralnak.

Nagyon-nagyon nem tetszett a stílus, a szerelmi tetraéder, és egyetlen szereplőt sem bírtam. Közel álltam hozzá, hogy félbehagyjam, és jobban is jártam volna, ha megteszem.

Értékelés: 1/5

Brandy Colbert: Good Luck and Farewell

Sztori: A lány nőrokona, aki a legközelebb áll hozzá, elköltözik a barátnőjével a kontinens másik felére, és ezért a lány megbántva érzi magát.

Halálra untam magam rajta. Plusz a csaj meg a csávó beszélgettek öt percet, aztán már smároltak is, és a csaj már mindjárt nem akadt ki annyira azon, hogy az a személy, akit a világon a legjobban szeret, kétezer mérfölddel arrébb költözik.

Értékelés: 1/5

Cassandra Clare: Brand New Attraction

Sztori: Lány napjai egy démonműködtetett cirkuszban, ahol megváltozik a status quo.

Az elejét nyögvenyelősen tudtam le, aztán egész tűrhető lett. Nagyon érdekes volt ez a cirkuszi világ és a belőle fakadó sötét atmoszféra, ami átszőtte a történetet, de hogy Cassandra Clare itt sem tud elszakadni a démoni világtól, az egészen hihetetlen (noha az alapötlet tök jó volt, csak azzal vannak fenntartásaim, hogy tőle).

Értékelés: 3/5

Jennifer E. Smith: A Thousand Ways This Could All Go Wrong

Sztori: A lánynak tetszik a  különös, magának való fiú, aki meghódítja az autista kisfiú szívét, akire a lány vigyáz.

Nagy rajongója vagyok a mentális betegségeknek. Ez most furcsán hangzott, de mindig lenyűgöz, ha valaki máshogy gondolkodik, mint az átlag, és szeretem kibogozni a másfajta viselkedés mozgatórugóit. Adott egy autista kisfiú, és egy csendes, magának való srác, akik között pillanatok alatt különleges kapcsolat szövődik, és végig sejthető, hogy mi az ok, de a főhős szemén keresztül végigkövetve teljesen máshogy jött le a helyzet, és nagyon élveztem, ahogy rájött az igazságra, és úgy elfogadta a másikat, ahogy van minden tökéletlenségével együtt.

Értékelés: 5/5

Lev Grossman: The Map of Tiny Perfect Things

Sztori: Egy fiú és egy lány számára újraismétlődik ugyanaz az egy nap; összefognak, hogy kihozzák belőle a legjobbat.

Ez is úgy indult be, hogy eleinte azt hittem, nem fog tetszeni, hiába a napismétlő jelleg, amit imádok. De aztán onnantól, hogy a karakterek kitűzték, hogy térképet készítenek a nap apró, csodálatos momentumairól, megváltozott számomra a perspektíva, és egy jó üzenetű, szívfacsaró kis irománnyá nőtte ki magát a novella. Örültem, hogy egy ilyen tetszetős darabbal sikerült zárni az amúgy nem túl erős gyűjteményt.

Értékelés: 4/5

Konlúzió: Már a My True Love Gave to Me sem volt nagy eresztés, ám a folytatás még azt is képes volt alulmúlni. A legmegdöbbentőbb az, hogy egy kellemes, feelgood nyári történetcsokorra számítottam, habkönnyű, szórakoztató pillanatokkal, de helyette egy depresszív kupacot kaptam. Nem is értem. A nyár alapvetően a boldogságról, esélyekről, lehetőségekről szól, és ez a sok negativitás nem illik ehhez a hónaphoz. Érdekes választás mindenesetre, hiába nem túl szerencsés.

A végére már feladtam a reményt, hogy találok valami jót a könyvben, de szerencsére nem lett igazam, de ha az összképet nézem, egyik írás sem tudta elérni azt a szintet, amit Rainbow Rowell az előző kötetben. Ha csak egyetlen novellát olvastok el az írások közül, az övére essen a választásotok.

Értékelés: 3/5

Borító: 3/5

Kiadó: St. Martin’s Press

Megjelenés éve: 2016

Oldalszám: 400

Olvass tovább!

2016. augusztusi megjelenések

Úgy látszik az augusztus az uborkaszezon, se Forma-1, se érdekes könyvek. Azt meg, hogy így elszaladt a nyár, inkább nem is kommentálnám.

Stephanie Kuehn: The Smaller Evil

Megjelenés: augusztus 2.

Kiadó: Dutton Books for Young Readers

A 17 éves Arman Dukoff szorongással és önutálattal küzd, amikor megérkezik a drága önsegítő menedékhelyre a Big Sur távoli hegyein. Nagy kockázatot vállalt – és kétezer dollárt nyúlt le a metamfetamin-függő apjától – az esélyért, hogy javuljon, Beau, a menedékhely vezetőének kifejezésével élve.

Beau-n nem könnyű kiigazodni. Apafigura? Egy szekta vezetője? Szélhámos? Arman nem biztos benne, de ahhoz képest, amit általában érez, Beau bárkinél jobban képes azt éreztetni Armannal hogy semmit sem ér.

A menedékhely a parti kaliforniai hegyeken tornyosuló vörösfenyők között terül el, és amikor a vaskapuk bezáródnak mögötte, Arman egy pillanatra elhiszi, hogy jobban is lehet. De a program zsargonná, bizarr rituálékká és egy gyönyörű lánnyal való érthetetlen találkozássá mosódik. Arman bizonyos benne, hogy mindenben elbukik. De Beau nem ért egyet, szerinte Arman előtt fényes jövő áll, holott azt sosem mondja, hogy pontosan mi.

És aztán, mielőtt Arman elhihetné, vagy visszaemlékezhetne rá, Beau meghalt. Öngyilkosság? Vagy gyilkosság? Arman volt az egyetlen tanú, és most a tábor feszült. És lehet, hogy veszélyes.

Ahogy a rejtélyek és ellentmondások megsokszorozódnak, és  a célozgatások vádakká válnak, Arman csak arra az embere számíthat, akiben a legkevésbé bízott: saját magára.

Stephanie Kuehntől ugyan csak a Charm & Strange-t olvastam, de az éppen elég meggyőző volt, hogy az összes könyve kell. Pszichológiai és furcsasági szempontból biztosan elsőosztályú lesz ez a történet is. Már csak azért is kíváncsi vagyok, mert nézegettem egy-két kritikát, és sokak szerint annyira elborult az egész, hogy konkrétan nem lehet érteni a könyv végét.

A.G. Howard: The Architect of Song (Haunted Hearts Legacy #1)

Megjelenés: augusztus 15.

Kiadó: Golden Orb Press

A 19 éves Juliet Emerline egész életében süketségben elszigetelődve sapkákat készített az otthona magányában. Most elveszítheti a menedéket Lord Nicolas Thornton, a 27 éves titokzatos és különc építész javára. Amikor titokban látja dühöngeni a férfit egy sír mellett, Juliet nyomozásba kezd: megtalálja a Hawk nevet a sírkőn, és egy szokatlan virágot annak tövében. Ahogy Juliet megérinti a szirmokat, egy fiatal, angol nemesember jelenik meg szellemformában egy dalt énekelve, amit csak a lány süket fülei hallhatnak. A szellem semmire sem emlékszik önmagáról vagy a haláláról azon kívül, hogy egyetlen név üldözi a túlvilágon túl: Thornton.

Hogy megbosszulja szellemtársát, és megmentse a tulajdonát, Juliet eltaszítja a társadalomtól való félelmét, és Lord Thornton elzárt nyaralójába utazik az egyik boltja kalapkészítőjének adva ki magát. Ott abba a helyzetbe kerül, hogy megkérdőjelezi, kiben bízzon, a hús-vér építészben, aki romantikus gesztusokban, szívből jövő üzenetekben és érzéki érintésekben tud kötődni hozzá, vagy a szellemben, aki gyönyörű dallamokat  és tüzes szavakat szerenádozik neki, megérinti az elméjét és a lelkét, úgy mint korábban egyetlen férfi sem.  Amikor fény derül az ördögi igazságra, miért érdeklődik Lord Thornton a birtoka iránt, és milyen kapcsolatban áll Hawk-kal, Juliet titkok hálójába ragad. De már túl késő, hogy meneküljön, és a szívében gyökeret verő tragikus szerelem csendes világát örökre megváltoztatja.

Ez a könyv azzal keltette fel az érdeklődésemet, hogy kifejezetten New Adult irodalomként reklámozzák. Már elpanaszoltam, hogy minden NA könyv egy kaptafa, és miért nincsen belőlük paranormális verzió, sci-fi, disztópia, akármi, és lám, most lesz egy, és elvileg nem a testiség lesz a középpontban. Kíváncsi vagyok, miben fog különbözni egy hagyományos, felnőtt urban fantasytól. (Valószínűleg semmi, az egész nézőpont kérdése, ki hogyan értelmezi a terminológiát, hiszen ennyi erővel Jeaniene Frost Félúton a sírhoz c. könyve is simán beleesik a NA kategóriába.)

Olvass tovább!