Ian Tregillis: Géplélek

A Twister Media a könyvfesztiválra elhozta Ian Tregillis Fogaskerék-háború trilógiájának nyitókötetét. A fülszöveget átböngészve azonnal felcsigázta a könyv az érdeklődésem. Ti is így vagytok ezzel, nem?

A recenziós példányt köszönöm a Twister Media kiadónak!

Megrendelem!

Fülszöveg: Jaxnak ​hívnak. Ezt a nevet adták szolgatartóim. Kattogó vagyok: egy gépember, akit az alkímia hajt.

A társaimból toborzott sereg hódította meg a világot – nekik köszönheti a Patinás Trón, hogy ma nincs földi hatalom, amely szembeszállhatna vele. Hűséges inas vagyok. A legelszántabb katonai gépezet. Erőm kolosszális, kitartásom nem ismer határokat.

De emberi szolgatartóim akarata gúzsba köt. Rabszolga vagyok. De kiharcolom a szabadságom.

A korai huszadik század Európájában a kálvinista Hollandia az uralkodó hatalom, köszönhetően egy németalföldi matematikusnak, aki a tizenhetedik században forradalmi (és mágikus) ötletével felborította a kontinens hatalmi egyensúlyát. Mechanikus katonákat alkotott, amelyek mindenben engedelmeskednek mestereiknek. E fáradhatatlan harcosoknak köszönhetően az 1900-as évek elején már nincs olyan hatalom, ami ellen tudott volna állni a holland csapatoknak, kivéve egy apró, ma is harcoló frakciót, a francia katolikusokét, akik az újvilágba kellett, hogy áttegyék a székhelyüket.

A történet egyik főszereplője Jax, a mechanikus szolga, aki teremtői parancsait teljesíti, miközben felébred benne a szabadság utáni vágy. A regény másik fő alakja a francia kémfőnök Berenice Charlotte, akit olthatatlan bosszúvágy hajt a hollandok ellenében. E két karakter sorsa egy sok titokkal terhelt, érdekes és csavarokkal teli történetben és egy rendkívüli arányérzékkel és ötletességgel felépített világban fonódik össze.

Töredelmesen bevallom, kellett némi idő, hogy belerázódjak a sztoriba − a lassú kezdés és a történelmi alapozás ne tántorítson el senkit. Az elsőre sterilnek ható írói stílust is szokni kell, bár a komoly hangvétel és a gazdag szöveg − itt külön megdicsérném a fordító munkáját − próbálja kompenzálni, de utána, ha sikerül felvenni a fonalat, nincs gond, megy minden, mint a karikacsapás.

A Géplélek egy alternatív történelmi fikció, aminek világfelépítése egészen lenyűgöző. Tregillis a hagyományos steampunk vonalat annyiban újítja, hogy a kattogók mesterséges intelligenciák saját tudattal és cselekedetekkel, de a szabad akaratuktól megfosztották őket. Ahogy a fülszövegben is olvasható, a gépszolgák a hollandok egyeduralmának és a térkép átrendeződésének kulcsa. Rögtön adja magát a kérdés: mi lesz, ha egyszer nem engedelmeskednek?

Biztos vagyok benne, hogy sokan sokféleképpen fogják boncolgatni Tregillis világteremtő képességeit és a politikai csapásirányokat, de engem a setting helyett elsősorban a regény filozófiai aspektusa ragadott meg.

Summázva steampunk rabszolgaságról beszélhetünk. A gépesített variánsa annyiban hasznosabb az emberi rabszolgákhoz képest, hogy sokkal hatékonyabb: a kattogók erősebbek, nem használódnak el, és egyáltalán nem tudnak nem cselekedni.

Az egyik karakter nézőpont Jax, a gépszolga, akin keresztül először megismerjük a sorsot, amivel az óramesterek megbéklyózták őket. Ez már csak a nem szokványossága miatt is érdekes, szerintem még nem járt a kezemben olyan könyv, amiben egy gondolkodó gép lett volna a főszereplő. Ez esetben Jax gondolatai egészen emberiek, ami táptalajul szolgáltat a filozófiai kérdéseknek. Amikor Jax missiót kap, akkor fájdalmat kell elviselnie, ami egészen addig tart, míg el nem végzi a feladatot. Ha új teendőt kap, akkor a fájdalom újra jelentkezik, és ez egy örökös körforgás, amitől sosem szabadulhat.  Mindezt természetesnek veszi, hiszen létezése óta így működnek a dolgok.

Ám vannak olyan renegát gépek, akik megszabadultak a missióktól, és már nem tudják irányítani őket. Jax is renegáttá válik, és szabadon cselekedhet, de a renegátokat elfogják, ezért menekülnie kell. Innentől kezdve lesz igazán izgalmas a regény − nehéz letenni.

A kattogók megítélése két táborra szakadt: az új-franciák szimpatizálnak velük, míg a hollandok használati tárgyként kezelik őket fittyet hányva arra, hogy tudattal rendelkeznek. A történet aköré a megválaszolhatatlan kérdés köré épül, hogy mi tesz valakit/valamit különálló entitássá és mi a lélek. Bemutatja azt a jelenséget is, hogy az ember mindig feljebbvalónak tartja önnön magát, mintha ez a szerep valami állandó, megingathatatlan konstans lenne az életben.

E kérdés árnyalása a hollandok közt élő katholikus pap, Visser példáján van szemléltetve a legjobban, aki olyan helyzetbe kerül, hogy egyenrangúvá válik Jax régi énjével. Nagyon tetszett az ellentét, amit a könyv felmutat, hogy felcserélődnek a szerepeik.

A harmadik karakter nézőpont a talleyrandhoz, azaz a francia kémfőnökhöz, Beatrice-hez kötődik, aki a regény egyik legdurvább jelenetének résztvevője, abba a mészárlásba egészen beleborzongtam. Beatrice kellően idegesítő és szabad szájú ahhoz, hogy markáns nyomot hagyjon a történetben, Jaxszel pedig kiváló párost alkotnak, úgy éreztem, az útjaik kereszteződése után még jobbá vált a cselekmény.

Az egyetlen gondom a regény vége, azaz annak hiánya, mert úgy igazából semmiféle megoldás nincs, csak el van vágva, ugyan már, felesleges olyan, hogy az események elérjenek A-ból B-be. Szóval cliffhanger a köbön, erre tessék felkészülni.

Összességében ajánlom a steampunk rajongóknak, a történelem hódolóinak és azoknak, akik hozzám hasonlóan szeretnek elmélkedni azon, mi a lélek.

Értékelés: 4/5

Borító: 4/5

Sorozat: Fogaskerék-háború #1

Eredeti cím:  The Mechanical

Kiadó: Twister Media

Megjelenés éve: 2017

Oldalszám: 464

Fordította: Makai Péter Kristóf

Olvass tovább!

Lisa Heathfield: Paper Butterflies

Friss megjelenés a Cicerónál a Papírpillangók, egy olyan történet, ami kitépi a szívedet és megtapossa. Nem tudom, mire számítottam, amikor az angol verzióba belekezdtem, de erre biztosan nem.

June édesanyjának halála után az apja egy fehér nőt vett el feleségül, Kathleent. A mostohaanya borzalmas természet: az idő nagy részében levegőnek nézi June-t, máskor meg fizikailag és lelkileg bántalmazza. June hiába próbálja megértetni az apjával, milyen ördögi nő az új felesége, a férfi nem hisz neki sosem, Kathleen ugyanis mások jelenlétében maga a megtestesült szerető mintaszülő. June az erdőben megismerkedik egy fiúval, Blisterrel, és a következő években ő lesz a menedéke hányattatott sorsa elől.

Családon belüli erőszak. Nem könnyű téma. Azt hiszem, amikor ilyen könyveket olvasunk, hálát adhatunk az átlagosan tökéletlen családunknak. Lehet, hogy nem vagyunk vele elégedettek, de June sorsát látva értékelni fogjuk azt, ami jutott. Ahogy olvastam, hogy Kathleen mi mindent művelt szerencsétlen kislánnyal, teljesen elhűltem. Direkt túl sokat ad neki enni, hogy kövér legyen, kutyakaját etet vele, a torkán dug le tárgyakat, és még rengeteg szörnyűséget művel, amibe a saját lányát is belevonja, Megan pedig nem mer ellenkezni. Hiába volt halott ügy, próbáltam megérteni, mik vezetnek ahhoz, hogy valaki ilyenné váljék. Hogy mire jó, hogy gyötör egy ártatlan kislányt, aki azé a férfié, akit elvileg szeret. (Ez adja egyben a megoldást: a másik nőre emlékezteti. De könyörgöm, akkor is egy ártatlan gyerekről beszélünk!) A történet egy pontján felmerül, hogy senki sem születik rossznak, csak a világ formálja az embereket. De akkor is... egyszerűen nem megy.

A legmegdöbbentőbb viszont az édesapa. A saját hús és vérének nem hisz, és egyetlen egyszer sem gondolkodik el azon az eshetőségen, hogy a lánya nem szórakozásból próbál jelezni neki éveken át. Éveken át! June annyira fél Kathleen haragjától, hogy folyamatosan elszalasztja a lehetőségeket, hogy elmondja bárkinek, akárkinek. Míg végül feladja, mert ha az apja nem ad a szavára, akkor ki tenné? Ahogy egyre idősebb lesz, már nyíltan felvállalja, és az apa még ekkor is kb. tinédzserkori szeszélynek tudja be a magatartását, és én csak néztem magam elé kiakadva, hogy ilyen szülő nincs, mikor nagyon is jól tudom, hogy létezik.

A regény két részre osztott: van egy sorsfordító esemény, megismerjük az azelőtti történéseket, és néha kapunk egy-egy pillantást az azutáni eseményekbe. Először feleslegesnek tartottam a kitéréseket, mert egy-egy apró szelet kerül bemutatásra, de utólag odaillőnek találom őket, mert trükkösen félrevezetik az embert.

 A magyar borító

June egy nagyon erős kislány. Először 10 éves korában találkozunk vele, és nyomon követhetjük, ahogy cseperedik, átéli ezeket a szörnyűségeket, és nem törik meg. Kathleen kínzásai mellett a suliban még rasszizmusnak is áldozatul esik, fekete bőre miatt kiközösítik és csúfolják a diáktársai. 11 éves korában ismerkedik meg Blisterrel az erdőben. A fiú lesz a jó az életében, ami elég erővel bír számára, hogy egyensúlyozza a rosszat. Megismerkedik a családjával is, velük tölti az időt, és megszereti Blister kisöccsét, Tomot, aki súlyos tüdőbeteg, és mindenki tisztában van vele, hogy pár éven belül meg fog halni. Blister az egyetlen, aki tudja, miket kell June-nak kiállnia, és ahogy telnek az évek barátokból szerelmesek lesznek.

Mivel a történet hosszú időszakot ölel fel, ennek az átmenetnek a bemutatására nem sok idő jut, de olyan magától értetődő, hogy ezzel nincs gond. A könyv onnan kapta a címét, hogy Blister szeret papírból hajtogatni, nagyon szerettem ezeket a jeleneteket, és a szívemhez nőttek még June és Tom beszélgetései is.

"A madarak olyanok, mint az emlékek. (...) Néha elég közel vannak, hogy tisztán lássuk, ám máskor épphogy elérhetetlen messzeségbe röppennek."

June mindent megtesz, hogy titkolja Blistert, különben Kathleen az egyetlen jót is elszakítaná tőle. 16 éves korára elfogadja az élethelyzetét, és képes túlélni, amíg Blister vele van. A reménybe kapaszkodik, hogy hamarosan megszökik ebből az életből, és már nem kell sokat kibírnia.

Nem számítottam nagy fordulatokra, éppen ezért sikerült jól meglepődnöm, amikor előkerült egy olyan információ, ami az apát más színben tünteti fel, és végül June sorsának szikráját csiholja. Megtörténik az ominózus sorsfordító esemény, ahonnan kezdve a történet megindul a lejtőn − nem a minőségére értendő −, és döbbenten kapkodtam a fejem, hogy ennyi igazságtalanság nincs a földön, és senki sem érdemli meg azt, amit June. Az első oldalakon eszembe nem jutott volna, hogy ilyen irányt vesz a cselekmény. Csak úgy halkan feltenném a kérdést: mi értelme jónak lenni? Ezért?

Annyira szomorú ez a könyv. És gyűlölöm érte. Gyűlölöm, hogy így elbánt velem.

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Kiadó: Electric Monkey

Megjelenés éve: 2016

Oldalszám: 312

Olvass tovább!

Szaszkó Gabriella dedikálás

Szaszkó Gabriella az első magyar szerző, aki érdemesnek találtatott, hogy regénye megjelenjen a Maxim kiadó Dream válogatásában. 

Ha dedikáltatni szeretnétek a Maradj velem c. könyvét, csak annyit kell tennetek, hogy kilátogattok a Könyvfesztiválra. A Maxim kiadó felhívását alább olvashatjátok:

Remek hírünk van! Első magyar regényszerzőnk, Szaszkó Gabriella, aki tavaly Maradj velem című regényével robbant be a köztudatba és a Dream válogatásba, hamarosan dedikálja nagy sikert aratott könyvét olvasóinak! Ezúton szeretnénk Téged és könyvszerető barátaidat meghívni az eseményre!

A dedikálás a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében lesz a Millenárison (1024 Budapest, Kis-Rókus utca 16-20.)! Találkozzatok népszerű írónőnkkel 2017. április 22-én, szombaton délelőtt 10-12 óra, illetve délután 13-17 óra között a K7-es standnál, rossz idő esetén a B51-es standnál!

Szeretettel várunk mindenkit!
Az esemény Facebook-linkje:
https://www.facebook.com/events/788834134615834/

Olvass tovább!

13 okom volt

A Netflix híres arról, hogy minőségi sorozatokat tesz le az asztalra. Jay Asher könyvét 7 évvel ezelőtt olvastam, és volt olyan hatással rám, hogy kíváncsi legyek, hogyan teljesít a képernyőn.

Hannah Baker öngyilkos lesz. Halála előtt kazettákat készít annak a 13 személynek, akik szerepet játszottak abban, hogy meghozza e döntést. A felvételeken részletesen elmeséli, hogy mit tettek vele, hogyan gyötörték őt. A szabályok: a kazettákat meghallgatás után tovább kell adni a következő személynek, különben a másolatok nyilvánosságra kerülnek.

Amikor először hallottam a könyvről, leginkább az alapötlet eredetisége ragadott meg. Jay Asher jól ki is használta, ez a fajta narráció rengeteget dobott a történeten. Az más kérdés, hogy a regény a kivitelezésben elsiklott − a mai napig megosztónak számít olvasói körökben.

Mi vele a baj? Nos, maguk az okok.

Szögezzük le, hogy Hannah-nak (és bárkinek) szíve joga eldönteni, hogy élni akar-e vagy sem. Mindannyian különbözünk, van, aki jobban viseli a csapásokat, van, aki kevésbé. Mindenkinél eljöhet az a pont, amikor úgy érzi, nem bírja tovább, és csak azt akarja, hogy véget érjen. Mindannyiunknak mások a helyesnek vélt okok.

Nekem azonban szívem joga, ha az okokkal nem tudok azonosulni. A történet elején jelentéktelenek, és Hannah saját hülyeségeiből fakadnak. Túl könnyen megbízik az emberekben és nem tanul a hibáiból. Aztán még ott vannak az illuminált állapotban elkövetett okok. Tudom, hogy társadalmi elvárás a részegség, ezért csinálni kell, de bocsánat, ha nem tudok sajnálni senkit, ha miatta úgy jár, ahogy. Választás kérdése az ivászat, nem követelmény.

Én ebben a sztoriban jobban sajnáltam Clayt. Hannah miatt is, akinek viselkedését nem tudta dekódolni, és utólag, a kazettát hallgatva kellett szembesülnie azzal, hogy miért volt olyan a lány, amilyen, és milyen keveset kellett volna csak tennie. És egy másik ok miatt is, ami spoileres.

A kazetták a sorozat közegében már csak azért is érdekesek, mert a könyv megjelenése óta eltelt 10 év, és a jelenben még furábbnak hatottak. Főleg, hogy a tinédzser korosztály talán már nem is találkozott ezzel a hordozóval. Én még emlékszem, hogy a 2000-es évek elején kaptam az első discmanemet, és mekkora nagy szám volt az akkoriban. Hogy egy kicsit szőrszálhasogassak, hiányoltam némi recsegést Hannah narrációjában, mert azért egy kazettán nem ilyen kristálytisztán szólnak a hangok.

Na de hogy konkrétan a sorozatra is térjek: egy kiváló adaptációt láthattunk. Látszik rajta, hogy komolyan vették az egészet, össze sem hasonlítható egy The CW-s tinisorozattal, szóval azoknak is simán nézhető, akik nem szeretik a műfajt, mert már öregnek érzik hozzá magukat. Nagyon jól eltalálták a színészeket, akik közül kiemelném a Hannah-t alakító Katherine Langfordot, aki − el sem hiszem − nulla filmes előítélettel landolt a főszerepben. Nagyon jól megjelenítette Hannah szélsőségeit.

A sorozat dinamikusan szerkesztett, nem bejáratott panelekkel dolgozik. Néha előbb vagyunk a Hannával történtek birtokában, mint Clay. Néha egyszerre kapjuk az információt. Máskor meg Clay már mindent tud, amit mi még nem, és csak a reakcióját látjuk, hogy valami durva dologról van szó, ami még jobban felcsigázza az érdeklődést. A sorozat darálásra termett, patikamérlegen adagolja a karaktereket, hogy mire Hannah történetében odaérünk, már kapjunk egy átfogó képet róluk. A legszemrevalóbb, ahogy vizuálisan összemosódik a jelen és a múlt. A jelen képkockái hidegebb, kékes tónusúak, míg a múlt meleg, sárgás színárnyalatban pompázik, és ez egyszerre nyilvánul meg, ahogy Clay végiglátogatja a Hannával történtek fontos állomásait, és egy képen van a jelenbeli Clay és Hannah. Aztán egy olyan eszköz is használatban van, amikor Clay elképzeli, hogy mit tenne, és ezt megmutatják úgy, hogy a néző azt higgye, hogy ez tényleg aktuálisan történik, majd visszaugrik a snitt elejére, hogy lássuk, csak a srác gondolja. Ezt egy ponton túltolták, és engem már zavart, de szerencsére a végére elkopott.

Általában az alapanyagot preferálom az adaptációk helyett, de ebben az esetben a sorozat jobb, mert többet nyújt. A regényben beleragadunk Clay fejébe, a sorozat viszont körbejárja Hannah szüleinek kálváriáját és az "elkövetők" reakcióit. Hannah szülei pert indítanak az iskola ellen. Eleinte az ügy vesztettnek tűnik, fogalmuk sincs, hogy mi történt a lányukkal, és hogyan kezelték őt a diáktársai. Szívfacsaró nézni, ahogy az anyagi nehézségeiket tetőzi az öngyilkosság és a harc, amit nem akarnak feladni  a várható kudarc ellenére sem. Az osztálytársak abból a szempontból érdekesek, ahogy megélik, hogy Hannah konkretizálta őket. Legtöbbjük tagadásban van és Hannát hazugnak bélyegzi, mert az könnyebb, mint elfogadni az igazságot.

Az események a 9. résztől durvulnak be, innentől kezdve azért már kell egy toleráns gyomor nézni a történteket. Az utolsó két részre elég nehezen szántam rá magam. A 12-es ok a legdurvább, és ez a könyvben engem teljesen kiborított − persze a tény kit nem −, én akkor ott úgy éreztem, hogy Hannah szinte már akarta, hogy így legyen, hogy önigazolásként felhasználhassa − igaza van, ha meg akar halni. A sorozatban ez szerencsére nem így jött át, szimplán csak szörnyű volt megemészteni. (Bár azóta sem értem, hogy miért nem az volt az első dolga, hogy kipattan és elrohan.)

A 13-as oknál a részek folyamán azon tűnődtem, vajon rájöttem volna, hogy az a személy az, aki, ha nem olvastam volna a könyvet, mert rendesen előtérbe helyezték az elejétől fogva, de megvolt az "elterelő" indok, úgyhogy nem tudom, mennyire nyilvánvaló egy laikusnak.

Hannah telibe megmutatott öngyilkossági jelenete brutális, és utána a szülők döbbenete, amikor felfedezik a lányuk holttestét. Akad még egy másik öngyilkossági kísérlet is, amire nem emlékszem, hogy benne volt-e a könyvben. Mindenesetre felkorbácsolja a kedélyeket, mert több ember is esélyesnek tűnik. A sorozat vége elég furcsa: a legtöbb szál lógva marad. Vannak események, ahol tovább gondolhatjuk a dolgot, mint például, hogy Hannah szüleinek sikerül bebizonyítani az igazukat, másoknál viszont marad némi hiányérzet.

Összességében érdemes félretenni az okokat, ha esetlegesen negatív véleményt formálunk róluk, és a széria egyéb aspektusaira koncentrálni. Akiknek pedig tetszett a könyv, biztos, hogy az adaptáció is fog. Nagyon ajánlom!

 Értékelés: 5/5

Megjelenés éve: 2017
Epizódszám: 13

Csatorna: Netflix

Olvass tovább!

Gayle Forman: Csak egy nap

Gayle Forman valamilyen szinten a Ha maradnék sorozatot akarta újrateremteni, és bár ez maradéktalanul nem sikerült, kijelenthetem, hogy egy újabb nagyszerű olvasmánnyal örvendeztette meg az olvasókat.

Allyson egy európai körúton vesz részt, de nem tudja istenigazából élvezni az utat. A körút végén a mindig megfontolt Allyson ellóg a legjobb barátnőjével, Melanie-val a csoportos programról, és rabja lesz egy utcai Shakespeare előadásnak, no meg a Sebastiant alakító jóképű Willemnek. A véletlenek közjátéka folytán ugyanazon a vonaton kötnek ki, beszélgetésbe elegyednek, és mikor éppen elválnának útjaik, Willem meglepő felvetéssel fordul Allysonhoz: menjenek Párizsba! Allyson önmagát is meghökkentve belemegy a dologba, és eltöltenek egy napot a szerelmesek városában. Egyetlen nap elég ahhoz, hogy mindkettejük életében gyökeres változást hozzon.

Legelőször is le kell szögeznem, hogy a józan észt ki kell hajítani az ablakon. A tények a következők: Allyson egy idegen országban (mit országban, kontinensen), találkozik egy vadidegen sráccal, akiről az égvilágon semmit sem tud, és elmegy vele, csak úgy felelőtlenül. A srác kirabolhatja, megerőszakolhatja, prostitúcióra kényszerítheti, eladhatja emberkereskedőknek, és még folytathatnám a szörnyű forgatókönyvek sorát. Pesszimista énem ostobának titulálná Allysont, és csóválná a fejét, hogy ilyen kevés agysejttel áldotta meg a teremtő. És ha tényleg ilyen hozzáállással állunk neki az egésznek, a könyvet be is csukhatjuk az első oldalakon. A való világban így működik, és a Csak egy nap nem követendő példa.

De! Van egy álmodozó énem, akinek a történet Párizs ízű és illatú álmainak manifesztációja egy kis holland fűszerezéssel. Az álmodozó énem bele akar bújni ebbe a könyvbe, találkozni akar egy olyan sráccal, mint Willem, akivel csodálatos napot tölthet el, még ha csak egyetlen egyet is. Az álmodozó énem vágyik egy ilyen kalandra, de mivel nem kaphatja meg, ebben a könyvben kiélheti, és úgy tehet, mintha a világ más törvények szerint működne. Ahol nem a legrosszabbat feltételezi mindenkiről.

És ezt a vágyamat a Csak egy nap maradéktalanul kielégítette. Forman megteremtette számomra a kalandot, az atmoszférát, úgy éreztem, ott mászkáltam Párizs utcáin, éreztem az ízeket, illatokat. Bár nem hiszek az egy nap alatt bimbózó örök szerelmekben, ennek a könyvnek még ezt is elhittem. Abban viszont hiszek, hogy igenis gyakorolhat egy pár órás találkozás az emberre óriási hatást, ami az egész életszemléletét megváltoztatja.

Az egyetlen problémám a főhőssel, Allysonnal volt, akivel nem igazán sikerült azonosulni. Kezdjük ott, hogy mindig „vicces”, mennyire sajnálatra méltóak szegény amerikai kölykök, mikor a szüleik érettségi ajándékként európai körutazást adnak a gyereküknek ajándékba, és a gyerek nem élvezi. Persze az édesanyja elnyomja, beosztja a lánya idejét, még azt is megszabja, hogy mit tanuljon, de ha valaki 18 évesen ezt hagyja, azzal nagyon nem tudok mit kezdeni. Allyson első „lázadása” voltaképpen a párizsi útja Willemmel, ami tök jó abból a szempontból, hogy bevállalósabb lett, de nekem a viselkedése az egész kaland alatt nem állt össze. Nem értettem, miért féltékenykedik Willemmel kapcsolatban mindenre, mikor egyáltalán nem ismeri. Olyan reakciói voltak néhol, hogy a szememet forgattam, és azt sem értettem, Willem mit eszik a lányok azon kívül, hogy hasonlít Louise Brookes-ra.

Willemet viszont nagyon bírtam, noha nem sok minden derül ki róla, a személye végig titokzatos marad  – ez a vonzóereje. Nagy, világjáró művészlélek, akinek a maszkja alatt repedések lakoznak, csak ennyi idő alatt nem tudjuk meg az okát. Szerettem az egyetlen napjukat, amit az anonimitás jótékony jegyében töltöttek. Az ismeretségük végül kissé tovább fajul, mint gondoltam volna, és egy olyan megoldással zárul, ami várható volt a hatás szempontjából. Elválnak, csak nem derül ki Allyson és az olvasó számára, egész pontosan, mi történt.

Én abban a tudatban éltem, hogy az egész könyv csak egy nap alatt játszódik, úgyhogy kissé meglepődtem, mikor következett az a rész, ami Allyson Willemmel töltött ideje utáni évét mutatja be. A hatást, amit Willem gyakorolt rá, illetve a furcsa szétválásuk okozta következményeket.

 Az eredeti borító

Allyson viselkedését ezután sem tudtam mire vélni. Ahelyett, hogy annak fogná fel azt a napot, ami volt, egy szép emlék, amit díszdobozba csomagolhat, örök szerelmének elárulása miatt érzett fájdalmában depresszióba esik. Itt volt az a pont a regényben, ami nehezen csúszott, mert Allyson annyira túlzásba viszi az egészet, hogy az hihetetlen. A nyomorát az is tetőzi, hogy a barátsága Melanie-val egyre csak lazul, és mivel sosem volt barátkozós típus, már azt sem tudja, hogy kell. De ahogy beiratkozik egy Shakespeare kurzusra, és új barátra tesz szert Dee személyében, újra és újra eszébe jut az a nap, amit el akar felejteni. Úgy dönt, felkutatja Willemet, hogy legalább választ kapjon a miértre. Ez közel sem egyszerű, mert még a vezetéknevét sem tudja, de nem adja fel. És ahogy célt talál magának, úgy kezd kilábalni a depresszióból, úgy kezdi újra felfedezni önmagát, kitör az anyai szigor alól, és a saját kezébe veszi az életét. Ezért hálával tartozik Willemnek. A szerző remekül ábrázolja a fiatalkori identitáskeresést.

Gayle Forman stílusát nagyon szeretem. Olyan szép kifejező az írásmódja, és rendkívül érzékletesen adja át az érzelmeket, pedig nem mondhatni, hogy túlságosan eseménydús lenne a könyv vagy sokkoló fordulópontokat mutatna fel. Sajnos a fordítás igyekszik ezen rondítani, olyan hangulatromboló szavakkal és kifejezésekkel van teletűzdelve a könyv, amiket száz éve nem használ senki, és értelmező szótárt igényelnek. Számomra rejtély, hogy ezt miért nem korrektúrázza valaki, mert nem hogy a környezetemben nem beszél senki így, de egy tizen-huszonéves fiatal meg pláne nem. (Tanulság: ezentúl semmit sem olvasok el, ami a fordító nevéhez fűződik, úgyhogy az Engedj el is kimarad az életemből.)

A lényeg, hogy egy bizonyos hozzáállással kell olvasni a Csak egy napot, Párizst szeretőknek garantált élvezkedés, én nagyon szerettem benne még a laposabb részeket is, és a sok Shakespeare a kedvemet is meghozta az említett drámákhoz. A könyv vége pofára esős függővég, ami rögvest a következő könyvért kiált. A folytatásban Willem szemszögéből ismerhetjük meg azt az egy napot, majd az azt követő egy évet.

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Sorozat: Csak egy nap #1

Eredeti cím:  Just One Day

Kiadó: Ciceró

Megjelenés éve: 2014

Oldalszám: 388

Fordította: Sóvágó Katalin

Olvass tovább!

2017. áprilisi megjelenések

Áprilisban ismét Könyvfesztivál, amire szuper címekkel készülnek a hazai kiadók, így ezeket is belevettem a listába. Most nem sok külföldi regény mozgatott meg.

Jenn Bennett: Alex, Approximately

Megjelenés:  április 4.

Kiadó: Simon Pulse

A klasszikus filmek rajongója, Bailey „Mink” Rydell hónapok óta odavan a humoros filmes agymenőért, akit csak a neten ismer Alex néven. Két part választja el a kamaszokat, mígnem Bailey az apjához költözik, aki ugyanabban a kaliforniai szörfvárosban él, mint online imádottja.

Kételyekkel szembenézve (mi van, ha a srác élőben nem is helyes vagy még rosszabb?) Bailey nem árulja el Alexnek, hogy a szülővárosába költözött. Vagy, hogy a helyi turistacsalogató múzeumban kezd el dolgozni. Vagy, hogy a múzeum szexi biztonsági őre, Port Roth – azaz az új főellensége – mindennap bosszantó beszólásokkal zaklatja. De az élet sokkal kuszább, mint a filmekben, különösen, mikor Bailey felfedezi azt a különös határvonalat gyűlölet, szerelem, és a valami között, amit Porter iránt kezd el érezni.

Ahogy telnek a nyári hónapok, Baileynek választania kell, hogy Alex álomszerű online fantáziájához ragaszkodik, vagy kockázatot vállal a tökéletlen valóságban Porterrel. A választás egyszerre egyszerűbb és nehezebb, mint gondolná, mert Porter Rothnak is megvan a maga titka: Porter Alex… megközelítően.

Erre a könyvre azért figyeltem fel, mert A szerelem hálójában c. filmmel reklámozzák, ami az egyik kedvenc romkomom, és abban is nagyon szerettem a szituációt, amiben Meg Ryan egyszerre gyűlöli és szereti ugyanazt a férfit. Egy nagyon aranyos, cuki, romantikus sztorira számítok.

Lucy Keating: Literally

Megjelenés:  április 11.

Kiadó: HarperTeen

Annabelle élete mindig Tökéletes volt, nagy T-vel. Aztán a bestseller YA szerző, Lucy Keating bejelenti, hogy új regénybe kezd, és Annabelle a főhős.
Mint kiderül, Anabelle egy karakter, akit Lucy Keating kreált. És Lucynak terve van a lánnyal.

De Anabelle nem akar olyan életet élni, ahol már minden ki van találva. Megtalálja a módját, hogy a saját történetét írhassa vagy Lucy Keatingé lesz az utolsó szó?

Lucy Keating megnézte a Felforgatókönyvet, és úgy döntött, átmegy metába. Olvastam már kritikákat, amik szerint a kivitelezésen elsiklott a dolog, úgyhogy erre felkészültem, főleg, hogy a Dreamology esetében is ugyanez volt a helyzet. Viszont utóbbi aranyos karaktereket felvonultató nagyon limonádé regénynek nem volt rossz, úgyhogy ha hozza ugyanezt a színvonalat, akkor elégedett leszek.

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj

Megjelenés:  április 18.

Kiadó: GABO

Jessie-vel csak a baj van, ő legalábbis így érzi a Los Angeles-i magániskolában töltött első héten. Már épp azon gondolkodik, hogy visszasomfordál Chicagóba, amikor e-mailje érkezik egy Valaki/Senki (VS) nevű sráctól, aki felajánlja, hogy segít neki eligazodni a Wood Valley Gimi dzsungelében. Ez valami vicc? Megbízhat VS-ben, elfogadhatja tőle a segítséget, amelyre óriási szüksége van?

Alig két éve, hogy meghalt az édesanyja, és miután az apja váratlanul feleségül vett egy interneten megismert nőt, Jessie kénytelen az ország másik felébe költözni, és mostohaszörnyével meg annak beképzelt fiával élni.

Jessie végső kétségbeesésében úgy dönt, VS-re bízza magát. A srác hamarosan a lány mentőkötelévé és szövetségesévé válik, és Jessie szeretné személyesen is megismerni. De mi van, ha egy rejtélynek jobban áll a megoldatlanság?

Julie Buxbaum művében komédia és tragédia, szeretet és veszteség, fájdalom és emelkedettség keveredik. Első ifjúsági regényének szereplőit minden bizonnyal hamarosan az olvasó is barátaivá fogadja.

Ezt már Goodreadsen is néztem, jó értékelései vannak, úgyhogy jöhet.

Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

Megjelenés:  április 18.

Kiadó: GABO

Úgy tekintettünk egymásra, mint a sportoló, a könnyűvérű csaj, a lógós, a színjeles stréber. Aztán egy nap felnéztünk az égre, és minden megváltozott. A tévé azt harsogta, hogy két hónapunk maradt, mielőtt a Radar nevű aszteroida eléri a Földet. Két hónapunk maradt, hogy megszabaduljunk a skatulyáktól, leszámoljunk korábbi énünkkel, és valami többé váljunk. Olyanná, ami megmarad a világvége után is. Két hónapunk volt arra, hogy végre igazán éljünk.

Tommy Wallach Brooklynban élő zenész és író. Irodalmi és nem irodalmi szövegei a McSweeney's, a Tin House, a Wired, a Salon és egyéb folyóiratokban olvashatók. Elnyerte a MacDowell-ösztöndíjat, és zenei EP-je jelent meg a Decca Recordsnál, de fellépett már a New York-i Guggenheim Múzeumban is. Az Akkor felnéztünk az első regénye. A szerzőt a tommywallach.com oldalon lehet becserkészni; ugyanitt olvashatók írásai, és meghallgathatók zenei szerzeményei is.

Ezt szintén kinéztem már magamnak jó régen, hiszen világvége, amivel sosem fogok tudni betelni.

Gayle Forman: Engedj el

Megjelenés:  április 18.

Kiadó: GABO

Ebben ​a regényben, amellyel Gayle Forman bemutatkozik a felnőtt olvasóközönségnek, a rá jellemző humorral és emberismerettel arról mesél, hogy néha el kell hagynunk az otthonunkat azért, hogy ismét megtalálhassuk.

Mindazoknak a nőknek, akik valaha is álmodtak arról, hogy hazafelé elhúznak a lehajtó mellett, és nem loholnak haza vacsorát főzni, mindazoknak, akik elképzelték már, hogy felszállnak egy vonatra, és elmennek egy olyan helyre, ahol senki sem követel örökös odafigyelést, bemutatjuk Maribeth Kleint, a meghajszolt dolgozó anyát, aki olyan lelkiismeretesen gondoskodik a férjéről és az ikreiről, hogy még azt sem veszi észre, amikor szívrohamot kap.

Ám, amikor megdöbbenésére azt kell tapasztalnia, hogy lábadozása teher azoknak, akik eddig mindenben rá támaszkodtak, Maribeth megteszi az elképzelhetetlent: becsomagol és elmegy. De mint ez oly gyakran megtörténik, amint eljutunk oda, ahova menni szeretnénk, egészen más szemszögből látjuk az életünket. Távol a család és a foglalkozás állandó elvárásaitól, és a felszabadító új barátságoknak köszönhetően Maribeth végre veszi a bátorságot azoknak a rejtélyeknek a megismeréséhez, amelyeket mindeddig titkolt szerettei és önmaga elől.

Az Engedj el nagyszívű, csetlő-botló, fejlődni és megbocsátani tudó alakjai arra tanítanak, hogyan számoljunk le a félelmeinkkel. Gayle Forman, az emberi természet nagy ismerője szembenéz a modern anyaság ellentmondásaival.

Gayle Forman első felnőtteknek szánt könyvét már a külföldi megjelenéskor felvettem a listára, és amikor összetalálkoztam a borítóval, jól meglepődtem is, hogy jön. Meg is örültem, amíg meg nem láttam, ki a fordító, úgyhogy ebben az esetben inkább maradni fogok az eredetinél, ha odakerülök. Ha már borító: nagyon szép, de teljesen más hangulatot sugall, mint az eredeti.

Nick Cutter: A szekta

Megjelenés:  április 18.

Kiadó: Agave

A Mélység és A falka James Herbert-díjas szerzőjének rémtörténete egy új-mexikói szektáról, melynek tagjait egy sötét erő tartja halálos rettegésben.

Egy fiatal nő látszólag egyszerű feladattal bíz meg három zsoldost. Meg kell találniuk az unokaöccsét, akit az apja vélhetően az akarata ellenére vitt magával Little Heavenbe, az új-mexikói hegyek között megbúvó, világtól elzárt közösségbe.

Miután a zsoldosok megérkeznek a táborba, baljós dolgokra lesznek figyelmesek. Különös mozgolódást tapasztalnak az erdőben és a fák tetején. A komor, Fekete Szikla néven ismert monolit sötét árnyékot vet a helyre, a közösséget pedig hamarosan áthatja a rettegés és a bizalmatlanság. Miközben az események az őrület felé sodródnak, a menekülési útvonalakat egymás után vágja el valaki vagy valami. Little Heaven mennyországból pokollá változik, és az életben maradtak kénytelenek felvenni a harcot azzal az ismeretlen, gonosz erővel, amely mindenkit el akar pusztítani.

Nick Cutterrel felemás kapcsolatom van: eddig 1-1 az állás a tetszett-nem tetszett versenyben, úgyhogy ez lesz a vízválasztó, néha nem árt egy kis horror is.

Blake Crouch: Véres arany

Megjelenés:  április 18.

Kiadó: Agave

1893 karácsonyán az aranybányászatról ismert Abandon városában minden férfi, nő és gyermek nyom nélkül eltűnt. A vagyontárgyaik érintetlenek maradtak, az ételeik megfagytak az üres faházakban — és ami a legfurább: a maradványaik soha nem kerültek elő. Azóta, egyes szóbeszédek szerint a területet kísértetek lakják.

2009-ben egy történelemprofesszor, az újságíró lánya és két idegenvezető az eltűnt város felkutatására indul, hogy fényt derítsenek arra, mi is történt valójában. Nem sokkal előttük egy másik expedíció már kísérletet tett erre, azonban a csapat tagjai soha nem tértek vissza. Hamarosan nekik is szembe kell nézniük a lehetetlennel: a hóviharban, legalább 30 kilométernyire elvágva a civilizációtól nincsenek egyedül, és a múlt mindennél szörnyűbb módon van jelen.

Blake Crouch e korai regényével érdemelte ki először, hogy Stephen Kinghez hasonlítsák, majd később a Wayward Pines-trilógiával betonozta be a nevét a modern thriller műfajának legnagyobbjai közé.

A Sötét anyag bejött a múltkor, úgyhogy vevő vagyok Blake Crouch más művére is. Mondjuk kissé tartok a tőmondatoktól, lehet, hogy itt még jobban szerette használni őket.

Sarah Addison Allen: A varázslat tava

Megjelenés:  április 20.

Kiadó: Könyvmolyképző

Gyönyörű, ​felejthetetlen történet régi és új szerelmekről, az eltéphetetlen kötelékek erejéről…

Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele.

Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, ami sikeresen ellenállt a georgiai hőségnek és párának, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik – kimondatlan álmaiktól és vágyaiktól vezérelve – évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez.

Ez nem csekélység, Eby ennek ellenére kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá.

Kate Pheris tizenkét évesen az utolsó legszebb vakációját töltötte a Lost Lake-nél; még azelőtt, hogy megismerte volna a magányt, a fájdalmat, a veszteséget. Azóta ezek az érzelmek uralják az életét, de azért – talpraesett lányának, Devinnek, és saját céltudatosságának köszönhetően – a remény sem halt ki a szívéből. Talán a Lost Lake-nél Devin kiélvezheti gyerekkorának utolsó hónapjait… és Kate is újra felfedezheti azt a valamit, ami annak idején olyan hirtelen siklott ki az ujjai közül.

Az emberek egymás után zarándokolnak el a tóhoz, hátha ott megtalálják azt, amit már oly régóta keresnek: szeretetet, megnyugvást, reményt az újrakezdésre, békét, egy rejtély megoldását, a felejtés lehetőségét. De vajon még időben érkeznek?

A különleges hangulatú, varázslatos regény Sarah Addison Allen egyik legkiválóbb írása az ember titkos vágyairól és a hétköznapi csodákról, amik a legvalószínűtlenebb helyeken lepnek meg minket.

Sarah Addison Allenbe teljesen beleszerettem – bizonyíték itt –, pedig csak két könyvét olvastam eddig, de annyira varázslatosak és bájosak voltak, hogy már csak a hangulatáért nagyon szeretném a legújabb magyar megjelenésű történetét is a kezeim közé kaparintani.

Matthew Quick: Boy 21

Megjelenés:  április 21.

Kiadó: Könyvmolyképző

Finley élete sosem volt könnyű. Két dolog azonban mindig tartotta benne a lelket: a kosárlabda és a barátnője. Aztán megérkezik az életébe egy harmadik dolog: Russ. Egy finoman szólva is furcsa fiú, aki azt állítja, a világűrből érkezett, és bár az ország egyik legjobb ifi kosarasa, a világért sem volna hajlandó pályára lépni. Finley mindenkinél jobban megérti Russ-t, segítene is rajta, de van egy bökkenő: Russ minél jobban lesz, Finley annál rosszabbul. A két fiú mégis összebarátkozik, és ennek egészen váratlan következményei lesznek…

Matthew Quick új regénye egy szótlan fiú nagyon is beszédes elméjébe vezet minket, ahol elgondolkodtató és szórakoztató gondolatok keverednek tragikus és humoros emlékekkel.

Matthew Quick az a realista író, akitől bármi jöhet, mert eddig mindhárom könyvét, amit olvastam, imádtam. De ez a borító… rettenet.

Sarah Andersen: Puha boldog puffancs

Megjelenés:  április 21.

Kiadó: Fumax

Itt a fürdőruhaszezon! Készítsd fel strandoláshoz a tested! Dolgozz azon a hasfalon! Emeld meg a feneked!

…Ööö, vagy mégsem. Felejtsd el, és légy inkább puffancs! Puha, boldog puffancs! A Sarah Andersen összegyűjtött képregényeit tartalmazó második kötet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt – vagyis összegömbölyödve egy kupac paplan alatt, figyelmen kívül hagyva a való világ kötelezettségeit. Ezek az új képregények és rajzokkal ellátott személyes jegyzetek a fiatal felnőttlét ádáz érzelmi hullámvasútjának magasságait-mélységeit követik: anyagi problémák, nyűglődések, a pulcsilopás rejtelmei, és egy otthon maradós-pizzázós nap örömei. Mindenki a fedélzetre!

Sarah Andersen egy fiatal brooklyni képregényrajzoló és illusztrátor. Igazából menő és kiegyensúlyozott életet él. De tényleg.

Az első része nem volt akkora durranás, mint vártam, de hátha a második. Én angolul fogom olvasni, már izzítom.

Josh Malerman: Ház a tó mélyén

Megjelenés:  április 21.

Kiadó: Fumax

Mindketten tizenhét évesek. Mindketten félnek. Mégis mindketten igent mondanak.

Tökéletes első randinak tűnt: végigkenuzni az ikertavakon, szendvicsekkel és sörrel a hűtőládájukban. Ám a két tizenéves, Amelia és James felfedeznek valamit a víz felszíne alatt, ami örökre megváltoztatja az életüket.

Két emelet.

Egy kert.

És a bejárati ajtó nyitva áll.

Egy ház a tó mélyén.

A fiatalok egyetlen szabályhoz ragaszkodnak: nem kérdőjeleznek meg semmit. Így teljes természetességgel veszik birtokukba ezt a mesés otthont. Persze, hogyan is létezhetne egy ilyen lenyűgöző hely ellenszolgáltatás nélkül? Ez túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Miközben Amelia és James lépésről lépésre felfedezik a házat és egymást a hullámok között, egy örök igazság könyörtelenül bebizonyosodik:

Attól, hogy egy ház éppen üres, még nem biztos, hogy senki sem lakja.

A Madarak a dobozban szerzőjének kisregényét már olvastam, amikor angolul kijött, úgyhogy ajánló célzattal kerül ide. Nagyon tetszett, a pasas hihetetlenül jól festi fel a borús, nyomasztó hangulatot, és ez a könyv úgy ijesztget, hogy voltaképpen semmiről sem szól.

Charlie N. Holmberg: A papírmágus (A papírmágus trilógia #1)

Megjelenés:  április 21.

Kiadó: GABO

Ceony Twill összetört álmokkal érkezik meg Emery Thane mágus házába. A varázslóképző iskolában évfolyamelsőként végzett lány fémmágusnak készült, most mégis papírmágiára kárhoztatják – de hát mi haszna a papírnak egyáltalán?

Azonban a varázslatok, amelyeket Ceony a csodabogár Thane keze alatt megtanul, rácáfolnak előítéleteire. Ahogy kibomlik előtte a papírmágia csodálatos világa, megismeri tanára sötét múltját és egy olyan tiltott és veszedelmes mágiafajtát, amellyel szemben szinte semmi reménye nem lehet felvenni a versenyt. Mégis muszáj megtennie, mert hamarosan szó szerint Thane szíve lesz a tét.

A papírmágus különleges, egyszerre sötét és szeszélyes kaland, amelyet a Disney tervez megfilmesíteni.

Ez is Goodreadses kiszemeltem már jó ideje. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, szép ez a borító meg minden, de az eredeti tudatában annyira nem illik hozzá.

Lisa Heathfield: Papírpillangók

Megjelenés:  április 24.

Kiadó: Ciceró

Törött szárnnyal tudnál-e repülni?

June otthona az apjával, a mostohaanyjával és a mostohatestvérével sötét titkokat rejt. Csapdába esett, mint a hálóban rekedt pillangó.

De aztán June megismeri Blistert, a fiút az erdőből. És benne felfedezi a remény aprócska sugarát, amely képes őt elrepíteni messze az otthonától. Képes őt szabaddá tenni. Mert a világon minden lény megérdemli a szabadságot. A kérdés csak az, milyen áron.

Pár hónapja vettem fel ezt a könyvet az olvasandók listájára, mert érdekesnek hangzik a sztori, és nagyon jó értékeléseket kapott külföldön. Akkor még persze fogalmam sem volt, hogy érkezik magyarul.

Scott Stambach: Ivan ​Iszajenko láthatatlan élete

Megjelenés:  április 30.

Kiadó: Európa

Ivan ​Iszajenko tizenhét éves, és tisztában van azzal, hogy egész hátralevő életét azon a kórházi osztályon fogja tölteni, ahol születése óta fekszik. Ennek a belarusz gyermekkórháznak minden ápoltja ugyanolyan súlyos beteg, mint Ivan: a legtöbben a csernobili katasztrófa kései áldozatai.

Ivan ebben a szörnyű környezetben – egyfajta túlélési stratégiaként –, amennyire csak lehet, leválasztja magát a valós eseményekről, és fantáziajátékokba menekül. Egészen addig, amíg fel nem bukkan egy különleges, szép lány, Polina. Az ő jelenléte teljesen kizökkenti Ivant a korábbi rutinjából.

A fiút felkavarja Polina viselkedése, aztán hamarosan vonzalom ébred benne. A Polinához fűződő romantikus kapcsolat révén minden álma valóra válik; Ivan eközben feladja minden távolságtartását, és már csak egyvalamit akar: hogy Polina életben maradjon.

Ezt is nézegettem már, külföldön szintén nagyon jókat szólnak róla.

Olvass tovább!