Üdvözlés

Szia!
Rileey vagyok, örülök, hogy idetaláltál, annak még jobban, ha máskor is visszanézel. Mostanában főként könyvekről szedem össze a gondolataimat, de ha olyan kedvem van, filmekről és sorozatokról is megejtek egy-egy posztot. Sokat olvasok angolul, így ne lepődj meg, ha nem túl ismert könyvekkel találkozol errefelé. A célom, hogy felkeltsem ezekre a figyelmet, hátha egyszer kis hazánkban is a könyvesboltok polcaira kerülhetnek. Kellemes böngészést kívánok! :)

Ha szeretnél kapcsolatba lépni velem, a nagyító ikon alatt lapuló űrlap segítségével megteheted, vagy használhatod közvetlenül az e-mail címemet: rileey.smith[kukac]gmail.com

Népszerű bejegyzések

Címkék

1 pontos 2 pontos 3 pontos 4 pontos 5 pontos ABC ABC Family adaptáció After the End Agave agorafóbia akció alakváltók alternatív történelem angol angyalok animációs anime Anna és a francia csók apokaliptikus Arrow barátság blog book tag borító borítómustra boszorkányok Cartaphilus CBS chick-lit Ciceró Courtney Summers crossover családon belüli erőszak Dan Wells Daredevil démonok depresszió design díj disztópia dráma Dream válogatás Éles helyzet erotikus fanborítóm fantasy felnőtt film Forma-1 FOX földönkívüliek Főnix Könyvműhely Francesca Zappia francia Fumax GABO Gayle Forman Hard Selection Harper Teen Hex Hall high fantasy horror humor időutazás írás istenek Jane The Virgin Jennifer Niven John Cleaver karácsony katasztrófa képregény klasszikus komédia Kossuth Könyvmolyképző krimi leltár lovak Lucifer Maggie Stiefvater mágia mágikus realizmus magyar szerző Matthew Quick Maxim megjelenések mentális betegség misztikus Netflix new adult novella nyár öngyilkosság pánikbeteség paranormális pilot posztapokaliptikus pszichológia pszichothriller Rainbow Rowell Razorland realista Red Queen Richelle Mead romantikus sci-fi Scolar Silber skizofrénia sorozat steampunk Supernatural Syfy szerelmi háromszög szörnyek tanár-diák természetfeletti The 100 The Chemical Garden The CW The Dust Lands The Flash The Selection thriller toplista történelmi tündérek Twister Media Ulpius urban fantasy vámpírok vérfarkasok Victoria Schwab vígjáték vírus Vörös Pöttyös Wither young adult zombik

Most olvasom

Blogok

Üzemeltető: Blogger.

Küldj üzenetet!

Név

E-mail *

Üzenet *

2017. december 28.

Julie Kagawa: A halhatatlanság szabályai

Már nagyon régen kinéztem ezt a könyvet goodreadsen. Ugyan a vámpíros téma már lerágott csont, és annyira nem is epedezem érte, de ez a könyv nagyon jó értékeléseket kapott. Julie Kagawa Vastündérek sorozatába már belekóstoltam, szóval nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok.

Fülszöveg:  Megmentheted az emberiséget, ám válj érte azzá, amitől a legjobban rettegtél. Te mit tennél?
Ha életben akarsz maradni e pusztuló világban, át kell adnod magad a sötétségnek…
Allison Sekemoto a fallal körülvett város legkülső körében, a peremen él. Nappal társaival együtt előmerészkednek, és élelem után kutatnak, éjszaka azonban bármelyikükből áldozat válhat, és nem tudják biztosan, megérik-e a holnapot. Ebben a világban a vámpírok két lábon járó vérzsáknak tekintik az embereket, Allie-t pedig az irántuk érzett gyűlölet tartja életben. Aztán egy éjszaka Allie meghal, és maga is szörnyeteggé változik.
Bár maga mögött hagyja a várost, titkolnia kell új énjét. Továbbra is embernek adva ki magát csatlakozik egy elcsigázott felmentőcsapathoz. Allie válaszút elé kerül, és döntenie kell, hogy miért – és legfőképpen kiért – éri meg feláldoznia halhatatlanságát.

Kerek perec kijelentem: nem vagyok elragadtatva ettől a könyvtől, és a pozitív fogadtatása is fejvakarós tény számomra. A halhatatlanság szabályai semmi olyat nem tud felmutatni, amit korábban nem láttunk már, és az igazság az, hogy még be is csapja az olvasóit. Ez egy posztapokaliptikus történet, ahol vannak vámpírok, emberek meg zombik (csak nem zombiknak hívják őket), a vámpírok jelenléte a sztori folyamán főhősünket leszámítva nem sok. És még azok is jóformán mind gonoszak, csak a hópihe főhősnő nem.

Kicsit furcsa ennek a könyvnek a felépítése. Az elején elég hosszan bemutatja Allison emberként töltött életét, és aztán az ember- és a vámpírlét közti átmenetet, amivel el is megy a könyvnek kb. a fele. Valahol értem, hogy ezt miért kellett aprólékosan felvezetni, hiszen szükséges megalapozni, hogy Allison nem lesz az a csúnya, gonosz vámpír, aki simán kiszívja az emberekből az életet. Ha a trilógia egészét veszem, akkor elenyésző mennyiségről beszélünk, de mivel annak egyetlen harmadáról van szó, valahogy nem klappol ez a megoldás.

Emiatt nem is marad sok idő azokra az eseményekre, amik azután történnek, hogy Allison csatlakozik az embercsoporthoz (és ez a fülszövegben is benne van, abszolút spoiler, olyan későn esedékes). A szerelmi szál (vagy mondjuk csak inkább vonzalomnak), így nem sok hatást ér el nálam, a fiú főhős pedig annyira fájdalmasan jófiúnak lett megírva, hogy borzasztóan untatott. Allison mentorának, Kaninnak a szála sokkal érdekesebbnek bizonyult volna, erre a szerző hagyta annyiban az egészet, hogy majd a következő kötetben kerülhessen rá sor. Ahhoz képest meg a mendegélés az emberekkel eléggé unalmas volt.

Allison elképesztően idegesített. Tipikusan az a csaj, aki badass karakter LENNE, de inkább egy kis beképzelt némber, aki azt hiszi, körülötte forog a világ, megy a feje után, mindenkinek beszólogat… nem, nagyon nem menő. Mivel az ő fejében kellett végig lennem, és ez inkább kínzás volt, mint jó élmény, a regény élvezeti színvonalát is jelentősen lezüllesztette. Ráadásul végig az van szajkózva a könyvben, hogy a vámpírok sosem maradnak emberiek, minél előbb el kell engedni a múltat, és úgy szomjaznak a vérre, hogy simán megölhetnek másokat, ha pedig nem fogyasztanak eleget, megőrülnek, és semmi sem állíthatja meg őket a vérengzéstől… ehhez képest Allison, a hópihe, simán ellavírozott. Kezdőként. Az sem tetszett, hogy mennyire nem tudta a szerző átadni Allison öngyűlöletét. Sőt, nem is volt neki. Allison a regény elején úgy van beállítva, hogy mélységesen gyűlöli a vámpírokat. Nem hajlandó nekik vért adni, inkább guberál. Az, hogy a vámpírságot választja, az élethez ragaszkodásnak tudható be − ha az ember a halálán van, és mindenáron élni akar, abban a momentumban bármi megfelel neki. Viszont ezt a döntést utólag meg lehet bánni, amikor ráeszmél, hogy mit tett: azzá vált, amit legtisztább szívéből gyűlöl. Ez nem olyasmi, amit könnyen el lehet fogadni, mélységes önmarcangoláshoz vezet. De Allisonnál? Ugyan, semmi lelki következménye nincs, lazán elfogadja a szabályokat meg azt, hogy akkor neki innentől vért kell innia emberekből, és kész. Nagyon hiteltelennek éreztem én ezt.

Egyéb következetlenségek is felmerülnek: például a csoport találkozik Allisonnal egy olyan világban, ahol vámpírok és veszettek vannak, ahol nincsen étel, ezek meg: "gyere, most már a csoport része vagy, ami a miénk, az a tiéd is!" És ezt az írónő kétszer is gyönyörűen eljátszotta.

A történetben egy csomó lehetőség rejlik: egyrészt ott van a veszettek kérdése, a vámpírok terméketlensége, az egész vámpírhierarchia a városokon belül, és Allison mentora. Az első kötetben lezáródik egy cselekményszál, szóval önmagában simán is élvezhető a történet, mert mondjuk úgy, Allison új kalandra indul, aminek konfliktusa természetesen felvetődik ebben a történetben.

Összességében egynek elment, de legfőképpen az idegesítő főhős miatt a továbbiakban nem hinném, hogy kíváncsi leszek a folytatásra (pedig Kanint bírtam!).

Értékelés: 5/5
Borító: 2/5

Eredeti cím:  The Immortal Rules
Sorozat: Éden-trilógia #1
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 458
Fordította: Mergl-Kovács Bernadett

2017. december 15.

Gayle Forman: Engedj el

Gayle Formantől eddig csak ötcsillagos könyveket olvastam, szóval nem volt kérdés, hogy erre is benevezek.

Fülszöveg: Mindazoknak a nőknek, akik valaha is álmodtak arról, hogy hazafelé elhúznak a lehajtó mellett, és nem loholnak haza vacsorát főzni, mindazoknak, akik elképzelték már, hogy felszállnak egy vonatra, és elmennek egy olyan helyre, ahol senki sem követel örökös odafigyelést, bemutatjuk Maribeth Kleint, a meghajszolt dolgozó anyát, aki olyan lelkiismeretesen gondoskodik a férjéről és az ikreiről, hogy még azt sem veszi észre, amikor szívrohamot kap.
Ám, amikor megdöbbenésére azt kell tapasztalnia, hogy lábadozása teher azoknak, akik eddig mindenben rá támaszkodtak, Maribeth megteszi az elképzelhetetlent: becsomagol és elmegy. De mint ez oly gyakran megtörténik, amint eljutunk oda, ahova menni szeretnénk, egészen más szemszögből látjuk az életünket. Távol a család és a foglalkozás állandó elvárásaitól, és a felszabadító új barátságoknak köszönhetően Maribeth végre veszi a bátorságot azoknak a rejtélyeknek a megismeréséhez, amelyeket mindeddig titkolt szerettei és önmaga elől.

Ha nem Gayle Forman nevéhez fűződik a könyv, valószínűleg soha nem olvasom el, vagy maximum húsz év múlva, amikor öreg leszek, és talán nekiállnak foglalkoztatni a negyvenévesek gondjai. De Gayle Forman realista fikciói mindig varázslatosak, mindig elbűvölnek, így az első felnőtteknek szóló könyvétől sem vártam mást.
És megkaptam.

A férjem szokta mondani, hogy a sebhelyek olyanok, mint a tetoválások, csak jobb sztorikkal.

Ez a nő tud írni! Annyira, hogy kocsányon lógó szemekkel olvastam, ahogy olyan hétköznapi problémákról írt, hogy elkapták a tetűt az óvodában a gyerekek vagy hogyan készülnek a hálaadás-napi vacsorára. Ezek olyan pillanatok, amik minden családos ember életében jelen vannak, és nincs mit szépíteni rajtuk: unalmasak. De Gayle Forman olyan köntösbe öltözteti, hogy ugyan továbbra is unalmasnak állítja be őket, de valahogy mégis úgy adja át az olvasónak, hogy azt lekösse.

Az Engedj el igazából egy ragtapasz, ami lerántja a mézesmázos fantáziáról a valóságot, amit általában a fikciók szeretnek az agyunkba plántálni, hogy a családos élet micsoda öröm és boldogság. Nem, nem az. Pontosan ezért döbbenet számomra, hogy a közfelfogás szerint ez egy nő útja, sőt, egyenesen az életcélja. Engem kvázi mindenki kiröhög, mikor közlöm, hogy nem, nem ez, és jönnek azzal, hogy majd meggondolom magam, nem, nem fogom, és én kajak nem értem, miért csapnak az emberek ekkora hűhót az egész téma körül. Ez nem úgy van, mint a könyvekben, filmekben, hogy aztán boldogan élünk, míg meg nem halunk, sőt… És ez a könyv eleinte azt mutatja be, hogy milyen egy kizsákmányolt anyának lenni, akinek még akkor is másokat kell kiszolgálnia, amikor egy szívrohamot pihenne ki.

Persze Gayle Forman drasztikusan ábrázolja Maribeth összeomlását azzal, hogy a karakter fogja magát és egyszerűen otthagyja a családját egy szó nélkül − az ilyen rossz anyának neveznénk, és nem lehet csak úgy megtenni. 

Olyan ritka az életben, hogy a dolgok pontosan úgy alakulnak, amilyennek megálmodjuk őket.

De aztán kiderül, hogy ez a könyv sokkal többről szól: a haláltól, magánytól való rettegéstől, az elhagyás lehetőségétől, az eltávolodó kapcsolatok veszélyéről. Mert az élet ilyen, ahol változnak a dolgok, amibe nincs beleszólásunk, csak történnek maguktól. Gayle Forman nagyon szépen vonja párhuzamba a mindenféle elhagyást, ami szóba kerül a regényben, és használja fel arra, hogy a főszereplője tovább tudjon lépni az életben. Tetszett, hogy úgy istenigazából nem történik semmi egetrengető, inkább csak lehetőségeket lebegtet be, és közben megismerjük Maribeth múltját a számára két legfontosabb emberrel, a férjével, Jasonnel és a legjobb barátnőjével, Elisabeth-tel.

Természetesen a regény érzelmekkel gazdagon, fantasztikus stílusban megírt, ami az írónál alap. A sztori egyébként engem Rainbow Rowell Landline c. könyvére emlékeztet, az is hasonlóan taglalja a házasság utáni időszakot, hogy egyáltalán megéri-e a sok áldozathozatal. Szóval akinek tetszett a kettő közül valamelyik, annak a másikat is érdemes elolvasni.

Én imádtam, pedig tényleg, annyira nem az én világom.

Értékelés: 5/5
Borító: 5/5

Eredeti cím:  Leave Me
Kiadó: GABO
Megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 356
Fordította: Sóvágó Katalin

2017. december 7.

Matthew Quick: Boy 21

Úgy látszik, Matthew Quick nem tud olyan könyvet írni, amit ne szeretnék.

Fülszöveg: Finley élete sosem volt könnyű. Két dolog azonban mindig tartotta benne a lelket: a kosárlabda és a barátnője. Aztán megérkezik az életébe egy harmadik dolog: Russ. Egy finoman szólva is furcsa fiú, aki azt állítja, a világűrből érkezett, és bár az ország egyik legjobb ifi kosarasa, a világért sem volna hajlandó pályára lépni. Finley mindenkinél jobban megérti Russ-t, segítene is rajta, de van egy bökkenő: Russ minél jobban lesz, Finley annál rosszabbul. A két fiú mégis összebarátkozik, és ennek egészen váratlan következményei lesznek…

Matthew Quick írásaiban azt szeretem elsősorban, hogy nem áll neki magyarázni a regényeiben. Csak bedobja az olvasót az eseményekbe, hogy előrehaladva összerakosgassa a történéseket. Nincsenek tömérdek leírások, nincsenek ütős szóképek, a fejezetei rövidek, de tartalmasak.

Ebben a regényben azt szerettem a legjobban, hogy egy barátságra épül. Russt Finley nyakába sózza az edzője, és neki − mivel betegesen imádja a kosárlabdát −, az edző óhaja parancs. Nagyon szerettem Finley-ben, hogy úgy fogadja el Russt, ahogy van: Boy21-ként, aki totál kettyós meg állandóan a világűrről hadovál, és ezzel egyetemben Russ is elfogadja a szószátyár fiút.  Ráadásul Finley-t az a veszély fenyegeti, hogy Russ miatt a kispadra kerül, de nem hagyja cserben ekkor sem, és azután sem, hogy ez megtörténik. (A kosárlabdának itt tényleg szerepe van.) A történet egyik érdekes kérdése az: Russ tényleg idegösszeomlást kapott attól, hogy meghaltak a szülei vagy csak megjátssza magát?

A másik, ami végig fenn tartja az érdeklődést, hogy Finley és a családja miért olyan búvalbélelt. Az apja megtört, a vacak munkáján kívül az életében nincs más, és Finley-vel ketten gondoskodnak a nagypapáról, akinek nincsen lába. Végig lehet érezni, hogy történt itt valami komoly, ami örökre rányomta a bélyegét erre a családra, de ez nyilván csak a végén derül ki.

Nagyon tetszett, hogy a regényben nincs szerelmi szál (ez már a második ilyen Matthew Quick regény, tök jó, hogy elszakad a sémától), ugyanis már a történet elején Finley-nek egy stabil, működő kapcsolata van Erinnel, ám ez mégsem unalmas. Főleg, hogy kapunk egy pici csavart ezzel kapcsolatban, amit nem lövök le, nekem meglepetés volt Finley hozzáállása.

Bevallom őszintén, hogy Russ szövegelését én végig kétértelműnek találtam, és azt hittem, hogy a regény nagy fordulópontja az lesz, hogy öngyilkosságot kísérel meg elkövetni. Ám tévedtem, és a valódi változásnak közelében jártam.

És ez a fordulópont nem jó. Azért nem, mert Quick végül nem váltja be az írói ígéretét, és megváltozik a fókusz. Már nem Finley és Russ barátsága marad a középpontban, és nem az, hogy Russ helyrejön-e vagy sem, hanem Finley és Erin kapcsolata kerül előtérbe. És én ezen a ponton úgy éreztem, hogy becsaptak, nem kellett volna a barátságról a szerelemre áthelyezni a hangsúlyt, mert az első felében a regény egyáltalán nem arról szól, amiről a második felében. Megkapjuk a Finley családját érintő válaszainkat, és nekem annyira, de annyira nem tetszett így a vége, mert én azt akartam, hogy ez egy barátságról szóljon, ne erről, ami lett belőle végül.

Ettől függetlenül szerettem a regényt, jól van összerakva, csak ez a váltás okozott némi csalódást, nem feküdt nekem, nem is értem, Quick miért döntött úgy, hogy inkább ebbe az irányba tereli a cselekményt. 

Összességében ajánlom mindenkinek, aki szereti Quick munkásságát, és a realista YA irodalmat meg persze a fiúszemszöget, ami mindig feldob egy történetet.

Értékelés: 5/5
Borító: 3/5

Eredeti cím:  Boy21
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 256
Fordította: Stern Gábor

2017. december 2.

Beszélj hozzám könyvbemutató

A Maxim kiadó felhívást tett közzé, amit alább olvashattok:


Maradj velem-rajongók figyelem! December 7-én érkezik a sorozat második része Beszélj hozzám címmel. A könyv megjelenése alkalmából december 8-án pénteken személyesen is találkozhattok Szaszkó Gabival, a könyvek írónőjével, aki a kiadó szerkesztőjével beszélget a regények születéséről, mesél az írásról, majd Ti is feltehetitek neki a kérdéseiteket, amelyek felmerültek bennetek a Maradj velem elolvasása közben és után. Ráadásként az elsők között lehet a tiétek a sorozat második része, a Beszélj hozzám, a találkozó végén pedig dedikáltathatjátok is a könyveket!

Az eseménynek a Fókusz Könyváruház Budapest ad otthont tehát 2017. december 8-án, pénteken 17:30-tól (cím: 1072 Budapest, Rákóczi út 14.).

Aki visszaigazolja a találkozó eseményét, részt vesz nyereményjátékunkban is, melyen egy óriáskerekezést nyerhettek Gabival a bemutató után az Erzsébet téri Óriáskeréken! A sorsolás a könyvbemutató alatt történik, így ha nem akarsz lemaradni a páratlan lehetőségről, hogy a magasból csodálhasd meg Budapestet, és közben még Gabival is beszélgethess az írásról, a sorozatról vagy bármiről, amiről szeretnél, mindenképp gyere el a dedikálásra! Amennyiben olyasvalaki nevét húzzuk ki, aki nincs jelen a bemutatón, addig sorsolunk, amíg nyertest nem tudunk hirdetni a jelenlévők között.

Sok szeretettel várunk minden rajongót és érdeklődőt!